Online oktatás

Online oktatás

JELENLEG ONLINE TÁNCOKTATÁSSAL VÁRUNK BENNETEKET!

 Az órákra az adott tanfolyam alatt tudtok jelentkezni.

 

bővebben

aktuális információk - Győr

Kedves Vendégeink!

 

A kormány legutóbbi határozata értelmében stúdiónk 2020. november 11-től 30 napig zárva tart. Azonban ezt az átmeneti időszakot sem szeretnénk tétlenül, pihenéssel tölteni, így arra gondoltunk: lehetőségeinkhez mérten csak azért is kihozzuk ebből a helyzetből is a maximumot! 

Ezért november 15-től (vagyis már most vasárnaptól) online oktatás keretében folytatódnak a foglalkozásaink.

➡️ A folyamatban lévő, megkezdett bérletek felfüggesztésre, a befizetett összegek pedig átvezetésre kerülnek. Vagyis amint újra meg tudjuk nyitni stúdiónkat, onnan folytatunk mindent, ahol most abbahagytuk.
➡️ Valamennyi online óra 60 perces lesz, amire 4 hetes vagy alkalmi regisztrációval tudtok honlapunkon jelentkezni, az eddig megszokottak szerint. 
➡️ A jelentkezéseteket követően visszaigazoló e-mail-t kaptok. (Meglévő vendégeinknek az ebben szereplő egyszeri regisztrációs díjat természetesen nem kell újra befizetniük.)
➡️ A díjat átutalással tudjátok bankszámlánkra befizetni, legkésőbb az adott foglalkozás napján 12:00 óráig. (Kérjük utaláskor vegyétek figyelembe, hogy a feltüntetett árak fejenként értendők!) Utaláskor a megjegyzés rovatban kérjük, tüntessétek fel a választott foglalkozás nevét, kódját. Amint a befizetés megérkezett, e-mail-ben kapjátok meg a belépő kódot/linket, amivel csatlakozni tudtok az órára. Kérjük, hogy amennyiben szeretnétek részt venni az órákon, mindenképpen regisztráljatok, mivel csak ebben az esetben tudunk Nektek hozzáférést biztosítani.
➡️ Szülőkkel egyeztetve azt is jól tudjuk, hogy gyermekek esetében az élő részvétel nehezen lenne kivitelezhető, ezért ezen tanfolyamaink esetében előre rögzített 30 perces videót fogtok kapni - amennyiben jelentkeztek a foglalkozásra, az adott linket minden héten e-mail-ben küldjük Nektek.
➡️ Minden online óra rögzítésre kerül, amit minden regisztrált résztvevőnek 24 órán belül e-mail-ben elküldünk - akkor is, ha az élő órán nem tudtatok részt venni. Így a fontosabb információk, gyakorlatok visszakereshetőek lesznek, és egy edzést akár többször is megismételhettek.
➡️ Az órák "anyagát" minden esetben úgy állítjuk össze, hogy az ott bemutatottakat gond nélkül meg tudjátok valósítani otthonaitokban is, anélkül, hogy falakat kellene bontanotok. 

Reméljük, így hozzájárulunk az előttünk álló időszak kellemesebb eltöltéséhez! És ne feledjétek: nem utolsósorban részvételetekkel, jelentkezésetekkel segítitek és támogatjátok tanárainkat és stúdiónkat...

És akkor lássuk, miként is alakul ebben az átmeneti időszakban az órarend:

Vasárnap:
16:30-17:30: Gerinctorna Nagy Fannival
18:00-19:00: Felnőtt társastánc Bronz szint Nagy Fannival
19:15-20:15: Felnőtt társastánc Hobby szint Nagy Fannival (összevont vasárnapi és hétfői csoport)

Hétfő:
18:00-19:00: Latin fitness Nagy Fannival
20:30-20:30: Kezdő bachata Bonifert Eszterrel

Kedd:
17:45-18:45: Haladó Latin4Ladies Bóka Dániellel
19:00-20:00: Kezdő társastánc Nagy Fannival
20:15-21:15: Hobby Perfekció Nagy Fannival

Szerda:
18:30-19:30: Kezdő Latin4Ladies + Latin4Teens Bonifert Eszterrel
19:45-20:45: Salsa-Bachata Styling Bonifert Eszterrel

Péntek:
20:15-21:15: Felnőtt társastánc Ezüst szint Nagy Fannival


Bízunk benne, hogy hamarosan ismét a régi, megszokott keretek között köszönthetünk Benneteket, de addig is izgatottan várjuk, hogy ha csak ebben a formában is, de találkozhassunk Veletek! A mi lelkesedésünk és jókedvünk töretlen, és ígérjük: az éteren keresztül ezt igyekszünk Nektek is átadni. E-mail-ben, telefonon, illetve közösségi felületeinken természetesen továbbra is elérhetőek vagyunk, bármilyen kérdésetek merülne fel, forduljatok hozzánk bizalommal! Mindannyiunknak hiányozni fognak a személyes találkozások, a Veletek együtt töltött idő. De most az a legfontosabb, hogy vigyázzatok magatokra és a szeretteitekre!

Együtt ezen az időszakon is túl leszünk! 
Az El Paso csapata ❤️

Érdeklődés

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Hírlevelünk megrendeléséhez töltse ki az alábbi űrlapot

Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése: